2-3 havonta vérvételre kell járnom pajzsmirigybetegségem jóvoltából. Lehet, hogy meggyógyulok, de ezt még a fene se tudja, mindenesetre a vártnál gyorsabban javulnak az eredményeim, mert a szervezetem jól reagál a gyógyszerre.

Ami kikészít az-az SZTK-s vérvétel, pedig nem parázom a tűktől, na de akkor mitől?

Egy ilyen úgy szokott kinézni, hogy reggel mindjárt egy pohár vízzel indítok, hogyha már enni ugye nem szabad. Elkészülök és irány a rendelő. A labor az 1. emeleten van és természetesen van lift (amiért mondjuk az idős nénikkel kell kisebb harcot vívni, de a székem miatt kénytelenek beengedni). Utána jön 10-15 perc (jobb esetben csak ennyi) sorban állás, utána meg egyszer csak ha jön a számod a kijelzőn mehetsz is.

Na már most tőlem hülyét szoktak kapni, mert mélyen van a vénám és nem egyszerű szúrni. Ilyenkor szoktunk vitatkozni, hogy hol kellene megszúrni. 10/5-ször sikerül eldurrantani a vénámat, de ez van.

Ezúttal péntek 13-ára kaptam időpontot (mondtam juhú amúgy se vagyok szerencsés, erre 13-ra van ráadásul pénteken. Jól van! Így kell ezt csinálni)... Mikor bekukucskáltam a rendelő ajtaján amíg várakoztam, akkor ők is észrevettek, de igyekeztek nem látványosan összeomlani. Mikor bementem a két ápoló vívott egy szempárbajt, hogy most ki "küzdjön" meg velem. Az idősebb kolléganő vesztett és mondta, hogy: "Na, gyere", de ezt inkább kérdezte , mint mondta.. :) Majd miután lefertőtlenített, azért megkérdezte, hogy: "Miért kell neked idejönnöd olyan gyakran"? Hát biztos nem azért, mert mazochista vagyok gondoltam magamban.

Aztán bumm a vénámnak megint annyi.. Már jobb, mint volt, de olyan mintha véletlenül rátapostam volna a saját kezemre.